Fejléc

CSS Menu Div Css3Menu.com

Vízre szállt a paksi ifi

Vízre szállt a paksi ifi

Vízitúra a Tiszán

A paksi ifi csoportból tizenketten (négy felnőtt kíséretében) vízitúráztak a Tiszán. A túra aug. 11-17-ig, hétfőtől szombatig, földrajzi értelemben pedig Tiszabecstől Tuzsérig tartott. Az időjárástól kicsit féltünk ezen az esős nyáron, s nem is egészen alaptalanul, hiszen már a tiszabecsi kempingben tesztelte egy éjszakai eső a sátrainkat. A sátrak jól vizsgáztak. A kemping másik érdekessége az volt, hogy rajtunk kívül csak egy sátrazó volt, egy 84 éves bácsi, aki a kajakjával járta a Tiszát. Biztosra vettem izmos külsejét nézve, hogy jobban evez, mint közülünk néhányan... Nem baj, nyolcvan éves korunkig még van idő belejönni.
Az első esti áhítat a keresztyén közösségről szólt, s arról, hogy milyen nagy ajándék, hogy van keresztyén kortárs közösségünk, mert a hitetlen világban nehéz megállni a kísértések között, de a keresztyén barátok segítséget jelenthetnek ebben.
Kedd volt az első evezős napunk. A hajószállító utánfutót és a kisebbik autónkat a tiszabecsi parókia a helyi lelkész jóvoltából befogadta. Innen tehát már csak az öt hajó és egy kísérő autó (az egyház-megye kisbusza) indult tovább. Rövid oktatás és némi izgalom után megtör-tént a vízreszállás. A cél: Szatmárcseke. Út közben érdekes látni-valónak ígérkezett a Túr-bukó, ahol a Túr csatorna vízeséssel torkollik bele a Tiszába. De idén nem torkollott. Nehezen hihető ezen az esős nyáron, de nem volt elég magas a Túr vízállása ahhoz, hogy átbukjon a duzzasztógáton.
Szatmárcsekén finom töltött káposzta várt ránk, illetve mi vártunk a töltött káposztára, mert csak kisé később érkezett. Viszont finom volt. Amíg vártuk, kis röplabdázással kezelgettük a karunkon felégett bőrt... Mások strandoltak.
E napnak a lelki eledele a bűn témakörében mozgott. "Nem az a bűn, amit rossznak gondolunk, hanem mindaz, amiben Isten nincs jelen, mindaz, ami elválaszt Istentől. A bűn szimbóluma egy fal, a bűnös tettek a téglái. Ez a fal végül is egy kripta fala, mert az élet forrásától, Istentől zár el, és végül bezárja (bezárhatja) az embert a halálba."
Másnap (szerdán) Jándig eveztünk tovább. Ez már kicsit hosszabb túra volt. Ráadásul későn is indultunk, mert délelőtt - ha már Szatmárcsekén jártunk - megnéztük a Kölcsey emlékházat. A tájékoztató szöveg meghallgatása után együtt énekeltük a Himnuszt. Innen Kölcsey síremlékéhez mentünk, s egyúttal megnéztük a temető egyedülálló hajó formájú fejfáit is.
Indulásunkat egy kellemetlenség is nehezítette. Egyik hajóstársunk (M. D.) az előző napi strandolás során nyelt a Tisza kápráztatóan koszos vízéből. Ennek reggelre aztán jelentkeztek a kellemetlen tünetei. Először még arra gondoltunk, hogy megússza a dolgot annyival, hogy: Ki a Tisza vizét issza, annak másnap étel "nyista", de a helyzet ennél súlyosabbra fordult, ezért versikénket úgy kellett módosítani, hogy Ki a Tisza vizét issza, annak másnap kórház jussa. Isten kegyelmét azonban még ebben a helyzetben is megtapasztaltuk, mert "véletlenül" pont ezen a napon találkoztunk kedves gyülekezeti tagunkkal és családjával, akik aztán szárnyaik alá vették szorult helyzetbe került fiúnkat.
Jánd felé evezve a Tivadari strandon találtunk felüdülést. Szépen kiépített strand, büfékkel, talán kempinggel is. De mi rövid pihenő után eveztünk elszántan tovább. Jándra este értünk. Gyülekezetünk gondnoka már előkészítette számunkra a pásztortarhonyát, de így is olyan későre végeztünk, hogy az esti áhítatot reggelre kellett halasztanunk. Ebben annak is része volt, hogy a jándi "kempinget" csak annyiban lehet kempingnek tekinteni, hogy ott sátraztunk, s volt a közelben egy büfé. De a világítást például nélkülöznünk kellett.
Reggel azonban pótoltuk mulasztásunkat, és az alázat témakört jártuk körbe áhítatunkkal. Az alázatot csak Jézustól tanulhatjuk meg, aki a hamis tekintélyek ellen keményen fellépett, de a mennyei Atya iránt mindig engedelmességgel mutatta meg alázatát. Ugyanakkor a lábmosás történetével az egymás iránti valódi alázatra is megtanít.
Nagy öröm is ért minket a délelőtt folyamán. Beteg társunk kiszabadult a kórházból, és frissült erővel csatlakozhatott hozzánk. Természetesen megvártuk, még ha így késedelmet is szenvedett az indulás.
Ezen a napon én voltam a bevásárlós, azaz nem eveztem, hanem a kiszolgáló munkákat végeztem el. Ennek megfelelően én érkeztem először Tiszamogyorósra, ahol egy lenyűgözően szép kemping várt ránk. Békés délutánunkat csak az zavarta meg, hogy késődélutánra esőt (nagy esőt) jósoltak. Esőben nem jó sátrat verni, ezért egyik leányommal, aki ez nap szintén nem evezett, neki álltunk felverni a sátrakat. Hat sátor, mi az nekünk? Mint kiderült - sok. Minden sátornak megvan a saját trükkje. Az egyiknek az alkatrészei különböző helyre vannak csomagolva. A másikhoz pótalkatrész kell, mert az eredeti leszakadt róla. A harmadikat ki se lehet szedni tartójából, mert nem jó a cipzárja, s mégse én tépjem végkép szét... A negyedik akkora, mint a fővárosi nagycirkusz sátra... Summa-summarum Az egész délutános sátorverés eredménye négy kicsit szedett-vedetten felállított sátor lett, s ráadásul megjött a vihar. De nemcsak a vihar jött meg, hanem hős evezőseink is, ráadásul kicsit korábban, mint számítottam. Még szerencse (inkább gondviselés), hogy leánykám lement a partra, ahol az utolsó hajót még elcsípte, hogy legalább már az ne menjen tovább. A többiek szépen visszaeveztek, s bár ez a kezdődő viharban elég kalandos volt, nem is voltak túlságosan dühösek. Egyébként, ha nem bontják el öt éve a hidat, ami előtt ki kellett volna kötniük, akkor nem is lett volna semmi gond.
Az eső viszont a hajók megérkezése után nagyobb fokozatra kapcsolt, így a további sátorverés esélye a nullára csökkent. Még "szerencse", azaz Isten kegyelmének újabb megnyilatkozása, hogy túránk során épp most voltunk abban az egyetlen kempingben, ahol cölöpön álló szép kis faházak is voltak. "Szerencsére" (már megint ez a sok véletlen) egy még nem volt kiadva, így ezen az éjszakán kényelmes ágyakban pihenhetett meg az elfáradt, viharvert társaság. Az esti áhítat témája a szeretet volt. A szeretet sokszor önfeláldozást jelent, ezt látjuk Jézus példájából. Hogy mennyi bennünk a szeretet, ez nem Valentin napon derül ki, hanem a krízishelyzetekben. Amikor fáradtak vagyunk. Amikor balul ütnek ki a dolgok. Amikor csak tizenhárom ágy jut tizenhat főre... Itt látszik meg, kiben mennyi a szeretet.
Péntekre a fellegek eloszlottak a fejünk felől. Gyönyörű időben tehettük meg túránk utolsó szakaszát Tuzsérig. A csapat erre a napra már összerázódott. A hajók legénysége (és természetesen leánysága) már úgy állt össze, hogy az erőviszonyok kiegyenlítsék egymást. Egész nap egy bolyban maradt az öt kenu, és tempósan szeltük a habokat. Uzsonna időre le is gyűrtük a nagyjából 35 kilométeres távot, és megérkeztünk a túra "legbulisabb" kempingjébe. Nekem Andrissal vissza kellett mennem az autóért és az utánfutóért, mely már korábban említett kedves gyülekezeti tagunk jóvoltából már Fehérgyarmaton állomásozott. (Az sincs közel, de még sem Tiszabecs) A vissza úton egyik ámulatból estem a másikba. Ezen az elmaradottnak kikiáltott vidéken, olyan szép rendezett falvakon mentünk át, hogy sok dunántúli terület csak irigykedhetne. A másik meglepetés Fehérgyarmaton ért, ahol az autókon kívül még káposztás paszulyleves is várt ránk. Aki szeret jót enni, annak csak javasolni tudom. Én most ettem először ilyet, de remélem nem utoljára...
Míg mi az autókat gyűjtögettük, fiataljaink rátaláltak a kempingben hallható zene forrására is. Így "véletlenül" pont az utolsó este táncos mulatsággal zárhatták le ezt a szép utat. Az út lezárása egyébként igazából másnap, szombaton délelőtt volt egy áhítattal, mely központjában kimondva is Jézus állt. Az ő csodálatos személye, akinek jelenlétét végig érezhettük, és akit kérhetünk, hogy akkor is legyen velünk, amikor egymás társaságát már nélkülöznünk kell.
Hát így telt el a mi kalandos vízi utunk. Van mit mesélnünk itthon, és jó lesz majd erőt meríteni az emlékekből a szürke, esős, iskolai, őszi napokon.
Az eseményről képek nagyobb mennyiségben találhatók a paksi gyülekezet "vilagvilagossaga.hu" nevű honlapján.